Referenciák

Az OBO termékek bevetésben.

Az M3-as metró felújítása az OBO termékeivel

Az M3-as metróvonal a budapesti metróhálózat leghosszabb vonala, mely Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között üzemel – a 2017-ben kezdődött felújítás ideje alatt korlátozottan.

Projektleírás

Az M3-as metróvonal a budapesti metróhálózat leghosszabb vonala, mely Kőbánya-Kispest és Újpest-központ között üzemel – a 2017-ben kezdődött felújítás ideje alatt korlátozottan. A metróvonal több mint 30 éve épült és a mai kor igényeihez méltán már megérett a felújításra és rekonstrukcióra. Ebbe tartoznak az utasforgalom kiszolgálására szolgáló állomási terek rekonstrukciója, ugyanúgy, mint a különböző kiszolgáló létesítmények, vagy akár az állomások közti alagutakban elvezetett kábelek és azok tartószerkezeteinek felújítása is.

Általános kivitelezési információk

A budapesti 3-as metró vonala mind kéreg alatti, mind pedig fúrt alagút szakaszokból és a hozzájuk tartozó 20 utasforgalmi állomásból áll. Ezen felül vannak egyéb földalatti mentesítő alagút szakaszok és egyéb biztonsági létesítmények, melyek teljes körű villamos és részleges építészeti felújításon kell, hogy átessenek.

Miért döntött a vevő az OBO termékei mellett?

A magyarországi értékesítésnél dolgozó mérnökök már a projekt tervezési fázisában meghatározó szerepet töltöttek be. Ezt követően a versenyeztetési fázisban a megfelelő ár-érték arány meghatározását követően az OBO Bettermann termékei kerültek elfogadásra a beruházó/építtető által.

Az M3-as metró állomásain és az alagúti szakaszok egyes részein így egyaránt megtalálhatóak az OBO kábeltálcái, kábellétrái, funkciómegtartó-rendszerei és az ezekhez kapcsolódó tartó- és rögzítőelemek.